Alig négy hónappal a mindent eldöntő szeptemberi választások előtt
Németországban továbbra is teljes erővel tart a versengés a kormánykoalíció
(CDU/CSU–FDP) és a még mindig egy testhosszal vezető szociáldemokraták (SPD)
között. A jelenlegi kancellár, Helmut Kohl és az általa vezetett koalíció a
választási küzdelem szinte teljes arzenálját felvonultatva igyekszik az SPD és annak
frontembere, Gerhard Schröder nyomába eredni. Mindeddig nem sok sikerrel. A
választópolgárok megingott bizalmát látszólag sem a kancellár nemzetközi
diplomáciai manőverei, sem az egyre kedvezőbb képet mutató munkanélküliségi
statisztikák nem tudják viszszanyerni.
Pedig a munkanélküliséggel kapcsolatban a héten közzétett mutatók akár komoly
bizakodásra is okot adhatnának, hiszen ezek szerint: az előző hónaphoz képest
májusban több mint kétszázezerrel kevesebb regisztrált munkanélküli volt
Németországban. Az előző év hasonló időszakával összehasonlítva pedig talán
még kedvezőbb a kép. A kancellár a statisztikákat elemezve nem is sokat késlekedett
új gazdasági konjunktúráról és a koalíció erőfeszítéseit koronázó sikerekről
beszélni. A szociáldemokraták szakértői ellenben emlékeztettek, hogy a
munkanélküliek száma továbbra is jóval négymillió fölött van Németországban.
Igyekeztek továbbá azon kételyüknek is hangot adni, hogy vajon ezek mögött a
kétségtelenül hízelgő adatok mögött nem azok a súlyos milliók állnak-e,
amelyeket a kormány a választási harc kezdetekor utalt át a munkaügyi hivatalnak?
Az utóbbi időben azonban a koalíció belső összetartása is gyengülni látszik. A
kancellárnak és pártjának, a kereszténydemokrata CDU-nak egy ideje már nemcsak az
összevissza nyilatkozó bajor katolikus párttal, a CSU-val van gondja, hanem az egyre
merészebb hangnemet megütő liberálisokkal, az FDP-vel is. Néhány napja alighanem
maga Kohl kancellár volt kénytelen megleckéztetni a hangoskodó FDP-t, és ez a fricska
már csak annál is kellemetlenebb volt, mivel összeurópai nyilvánosság előtt
zajlott. Történt ugyanis, hogy a kancellár a francia államfővel, Jacques Chirackal
együtt levelet fogalmazott az Európai Unió és ezen belül is a regio-nalizmus
jövőjével kapcsolatban. A levelet azután a kancellári hivatal annak rendje s módja
szerint eljuttatta Tony Blairhez, az EU soros elnökéhez, továbbá az illetékes
külügyminiszterekhez. Egy sajnálatos véletlen miatt azonban éppen a német Klaus
Kinkel – aki történetesen a liberális FDP politikusa – és az általa vezetett
külügyi hivatal lemaradt a listáról. A botrányt megelőzendő Kinkel kénytelen volt
pánikszerűen menekülni a külügyminiszterek luxemburgi találkozójáról, ahol a
levél tartalmát csak ő nem ismerte. A kancellár cáfolta, hogy tudott volna a
történtekről. Akár így volt, akár nem, mindenesetre az FDP egyes vezetői az esetet
követően kijelentették: a liberálisoknak Helmut Kohllal és pártjával együtt kell a
győzelmet megszerezniük, vagy ha nem, velük együtt kell bukniuk